Jó hír a nyugat-magyarországi autósoknak, fontos útszakaszt adtak át
Áder János köztársasági elnök adta át kedden délután az M86-os gyorsforgalmi út még hiányzó, Hegyfalu és Csorna közötti szakaszát.
Áder János köztársasági elnök adta át kedden délután az M86-os gyorsforgalmi út még hiányzó, Hegyfalu és Csorna közötti szakaszát.
A Déli pályaudvar személyforgalma megmarad, az üzemi területeket viszont elköltöztetik, a felszabaduló terület hasznosítását előkészítő dokumentumra pedig a MÁV már ki is írta a közbeszerzési tendert - derül ki a MÁV honlapján megjelent dokumentumból.
241 millió eurós - 74 milliárd forint - támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság a Zágráb és a magyar határ közötti vasútvonal (Gyékényes) fejlesztésére - írja az MTI.
A Közbeszerzési Döntőbizottság szerdai határozatával megsemmisítette a BKK metrópótlóbusz-tenderét. A BKK azt fontolgatja, hogy bírósághoz fordul, Tarlós pedig azt, hogy mégis inkább buszt vásárol a főváros a kormány által erőltetett kiszervezés helyett - írja az Index.
A BKK kiírta az "1-es villamos meghosszabbítása az Etele térig" tárgyú uniós finanszírozásból megvalósuló projekt kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást, annak sikeres lezárása esetén pedig már 2017 első hónapjaiban megkezdődhet az építkezés. A 100%-ban uniós forrásból megvalósuló beruházás ellen korábban többen tiltakoztak a kivitelezéshez szükséges fakivágások miatt.
Idén 1,9 milliárd, jövőre 3,8 milliárd forintot fordít a kormány Budapest nemzetközi városmarketing kampányára - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
A gazdasági válság kitörését követő sokk után a turizmus 2010 óta évente dinamikusan növekedett, 2015-ben globálisan 4% növekedést, össz-európai szinten több, mint 600 millió vendégérkezést, azaz 5%-os, Kelet-Európában pedig 7% bővülést jelentett és a statisztikák 2016ra is kedvező képet festenek. Ezen pozitív trendek alól Magyarország sem kivétel és hazánk, annak főbb desztinációi, különösen Budapest élvezik a konjunktúra pozitív hatásait, vonzva turistákat, szállodaüzemeltetőket és befektetőket egyaránt. A most zajló szállodai fejlesztéseknek köszönhetően a magyar fővárosban akár 2000-el is nőhet a szállodai szobák száma - derül ki a BDO szállodapiaci elemzéséből.
Elmaradhat a 3-as metró megállóinak felújítása, így Tarlós István főpolgármester javaslata szerint a beruházás 140 milliárdos költsége 70 milliárd forintra csökkenne - írja a Magyar Nemzet.
Elkészült a budapesti reptéri vasút megvalósíthatósági tanulmánya - tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A projekt finanszírozásáról és ütemezéséről még nem döntöttek, de a 2024-es budapesti olimpia előkészítői számolnak a fejlesztéssel, így a jelenlegi uniós ciklus második felében elkezdődhet az építkezés.
Egy koncertterem vagy operaház hallatán általában régi, díszített épületeket képzelünk el, a budapesti vagy a bécsi operaház stílusából kiindulva. A XXI. században épülő kulturális központoknál azonban a magas minőség modern építészeti elemekkel párosul. Erre láthatunk példákat a világ minden tájáról a CNN Architecture gyűjteményében.
Megmarad a Déli pályaudvar személyforgalma, az üzemi területeken pedig a Testnevelési Egyetem (TE) kap csarnokokat, pályákat - tudta meg egy szeptemberi kormányhatározatból a Vs.hu. Ezek szerint a kormány elállt a pályaudvar felszámolásának ötletétől, ugyanakkor a mostani vasúti háttérfunkciókat máshová kell majd telepíteni, ami nehézségeket okozhat.
Nem fogad többé repülőket és utasokat a Liszt Ferenc repülőtér 1-es terminálja - írja az Index. Az 1-es terminál már a 2012-es Malév-csőd után bezárta kapuit, de most tisztázták, hogy a 2-es terminálon végrehajtandó jelentős beruházások miatt már biztosan nem lesz szükség az újbóli megnyitásra.
Orbán Viktor miniszterelnök a 3-as metró késésben lévő felújításának gyorsítására tett ígéretet - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek.
A debreceni főpályaudvar fejlesztésére kötött együttműködési megállapodást a debreceni önkormányzat és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF) Zrt. Papp László polgármester a város története egyik legnagyobb beruházásának nevezte a 21 milliárd forint európai uniós és hazai támogatottságú fejlesztést, amelynek során a vasúti pályaudvarnál föld alatt vezetik át a 4-es számú főút nyomvonalát, és föld alá helyezik a 20 ezer négyzetméteres autóbusz pályaudvart.
A Hunguest új tulajdonosa a szállodák felújítását, a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztését és a további terjeszkedést tervezi. Jászai Gellért, a Konzum-csoport elnöke a Magyar Idők kedden megjelent számában elmondta: a hangsúly Magyarországon és a belföldi turizmuson marad, a hálózat bővítését a már meglévő és eredményes vidéki egységek vonzáskörzetében tartja elképzelhetőnek.
A Jászai Gellért fémjelezte Konzum érdekeltségei megvásárolták a Hunguest Hotels Szállodaipari Zrt.-t.
A Ferenciek terei aluljáró éjszakai lezárásának tapasztalatai alapján más, a közelmúltban felújított aluljáróknál is bevezethetik ezt a rendszert - írta hétfői számában a Magyar Idők.
A főváros a továbbiakban nem tud felelősséget vállalni a 3-as metróvonal felújításának esetleges csúszása miatt - mondta Tarlós István heti sajtótájékoztatóján. A főpolgármester Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul, mert állítása szerint "a kialakult helyzet és a kommunikáció tarthatatlan".
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén többek között a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslat módosításáról, parkolási zónák módosításáról és uniós forrásokból történő parkolófejlesztésekről döntöttek.
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne...
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést...
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor...
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig...
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló...
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.